-          2 héttel később   -

     Éppen hazafele sétálok az edzőteremből. Úgy gondolom, hogy felkészültem erre a meccsre és minden rendben lesz, utána végre lezárhatom ezt az átkozott korszakot az életemben. „ Ma este 7-kor a Stapleton Dr-on.” Jön az SMS az ismeretlen számról. Mégis tudtam, hogy ez mit jelent. Clara az, és ez a meccs időpontja. A düh teljesen magába kerített, mégis tudtam, hogy ez a lezárást jelenti. Van még 2 órám a meccsig. Hazafele vettem az irányt.

      Kinyitottam a szekrényt, és a legfelső polcról levettem egy barna színű karton dobozt. A doboz címke nélküli, még is tudtam, hogy rejtett dolgot rejt. Felnyitottam a barna kartont elém tárult a fekete Everlast verseny bokszkesztyűm, alatta a szintén fekete versenyruhám, arany berakással. Ugyan nem hivatalos meccsek voltak, de a hivatalos megjelenésre törekedtem mindig, és a partneremtől is elvártam ugyanezt ez, nem úgy, mint egy edzésen. Kesztyű nélkül senkivel sem álltam ki, a magam, de legfőképpen az ellenfelem érekében.

      Megfogtam a felszereléseket, és az edző cuccom helyére dobtam, majd gyors mozdulatokkal parkettafonásban egy fonatba fogtam szőke tincseimet. Még utoljára a tükörbe néztem és elindultam az SMS listámban szereplő címre.

     Óriási tömeg volt a nagy réten, ahol egy óriási sátrat állítottak fel. A közelben nem voltak lakások legalább 700 méteres körzetben. De amik voltak, jómódú gazdag családoknak tűntek, a lakás alapján.

     Áttolongtam a sátorig, ahova még senkit sem engedtek be, majd a bejáratnál egy nagydarab férfi megállított a vállamnál fogva.

-          Még nem lehet bemenni. – rám sem néz, csak úgy közli, mintha egy istenverte néző lennék.

-          Faustina vagy, és nem néző, hanem versenyző. Clara ellenfele. – közlöm majd, lelököm magamról  a kezét és bemegyek a sátorba.

     Volt egy elkerített rész. Odamentem és átöltöztem. Dühösen dobtam le a cuccaimat majd bemelegítettem az izmaimat. Néhányat köröztem a vállammal, majd az egész karomat bemelegítettem és lenyújtottam.

-          Szia. – mondanom sem kell, hogy ki az.

-          Csak legyünk túl rajta. Csak mi leszünk?

-          Nem, ez igazából néhány pasinak van rendezve, csak a befolyásaim által elintéztem magunknak ezt.

-          Szuper.

     Hallom hogy valaki elüvölti a tét tétel szabályait, és hogy van egy meglepetés verseny is, és ezzel a lendülettel beharangoznak minket, azzal az indokkal, hogy „hölgyeké az elsőbbség”.

     Kijöttem az elkerített helyiségből. A sátorban nagy volt a cigaretta füst és őrjöngő emberek álltak körbe egy széken álló embert. Cris volt az. Nem hiszem el, hogy pont ő szervezte meg újra. Mindig ő szervezte a meccseimet.

-          És most jöjjön Clara Ruben és az ellenfeleeeee…., a rég nem látott szőkeség, akit mindenki imád, a bajnok, Faustina Végzetes csapás Lewis. – odamegyek szem forgatva Cris jobb oldalára, Clara pedig a ball oldalára áll.

-          Hiányoztál csajszi. – suttogja a fülembe. Szemhéjamat leengedem és összeszorítom.

-          Csak csináljuk.

     Azzal mindenkit arrébb tessékelt és egy viszonylag nagy kocka alakú teret adtak nekünk. „Tessék, üssétek egymást” tekintettel.

     Hátrafele szökdelve körkörös táncot járunk, akárcsak két héttel ezelőtt az edzőteremben. De most a tekintete koránt sem volt mulatsággal teli. Mind a ketten tudtuk, hogy képesek vagyunk megverni egymást, hiszen mind a ketten győztesek vagyunk a saját köreinkben. Komoly volt és szikla szilárd. Láttam már játszani, de egy baj van vele, gyorsan akar játszani. Hírtelen megy rá az áldozatára, aztán lecsap.

     Nekem ront, és pofon vág a jobb öklével, mire ellököm magamtól és sorozni kezdem két jobb majd egy bal ütéssel. Ismét meg akar ütni, ám elhajolok és egy jobb horoggal bordáiba vágok. De ő ügyet sem vet, rá felegyenesedik, és dühösen nekem ront megint. A lendülettől a földre zuhanunk és elkezd erős jobb bal kezes ütésekkel sorozni. Lerúgom magamról, majd fölpattanunk, tiszta erőmből behúzok neki egyet, amiből felreped a szemhéja és vörös vére végigfolyik az arcán. véres arcát megtörli kesztyűjével és véres kesztyűvel akar ütni, de elhajolok, és úgy térderem a gyomrát mintha bokszzsák lenne. Már éppen győzelemre állok, de a tömegben megpillantom Trent arcát és ekkor minden szertefoszlik, a dühöm, ami a „ringben” utolér, eloszlik, és csak őt nézem. Közelebb férkőzik hozzám a tömegben, de én hátrálok, nem akarom, hogy így lásson. Ám ekkor egy nagyon erős jobb kéz betalál és a szemem alatt felrepeszti. Látásom homályossá válik, ezt kihasználva Clara újra és újra behúz egyet, ám az én ütéseim nem találnak. Mind csak a levegőt ütlegelik.  Végre egy nem túl erős ütésem betalál, de azzal a lendülettel elesem, Clara pedig a földön rugdos. Elvesztettem minden erőmet, nem látok a vértől és a szemem duzzadtságától. Nem érdekelnek a rúgásai, iszonyatosan szégyellem magamat Trent előtt, hogy így kellet látnia. Vagy mégis? Csak nem hagyhatom, hogy péppé verjen. Megpróbálok feltámaszkodni, de nincs elég erőm, és nem vagyok elég gyors, újra belém rúg, ám ezúttal a nem olyan régi bordatörésem helyére. Valaki elrántja tőlem, de nem látok tisztán, hogy ki az. Clara kapálózásával fejen rúg, ezzel az orrom vére is elered. Csak azt érzem, hogy fáj, és hogy vesztettem. Még sohasem vesztettem, de neki sikerült, és ez Trent miatt történt. Ha nincs itt, akkor ez nem fordul elő.

     Valaki felém tornyosul, és az arcomról törölgeti, a vért majd megtámassza a fejemet.

-          Tina hallasz?- a hangja elárulta, Thomas volt az, az én szeretett testvérem. Szuper tehát Ő is itt van.

-          Minden rendben van. – felállok. Kissé szédülök még és a látásom sem tiszta, de képes vagyok megtartani magamat.

-          Mi a francot csinálsz? Elmondanád nekem?- Trent megtámassza egyik kezével a hátamat a másikban egy törölközőt fog és letörölgeti rólam a vért.

-          Semmi bajom, csak el akarok menni.

-          Nekem még van egy meccsem itt, 5 perc és megyek, várj meg az öltözőben, egy tapodtat se menny nélkülem, rendben?! – megsimítja az arcomat és tudom, hogy a szemembe néz, mert érzem, ahogyan a tekintete perzsel. Még is nem látom őt.

-          Thomas te pedig vigyázz rá. De, ne úgy, mint a múltkor.

     Azzal a lendülettel otthagy minket, mi pedig az öltözőbe megyünk. Thomas egy percre sem engedi el a karomat, addig, amíg egy biztos ülést nem találunk.

-          Mi ez az egész Tina? – kérdezi, mintha nem tudná mit látott, miközben tisztítja a sebemet.

-          Talán nem láttad? – fejemet hátradöntöm, és rá sem nézek.

-          Nagyon is jól láttam. Mi ez az egész?

-          Amióta elmentél én voltam apám kis kedvence, ahogyan mindenki gondoltam, ám egy cseppet sem így volt.

-          Ezt nem értem. – értetlenkedik, mint egy 10 éves kölyök.

-          Apánk folyton ivott, eljátszotta minden pénzét a kártyán ilyenkor, ám amikor józan volt mindenkit lehúzott. Természetes volt, hogy a kártya fortélyait nekem is el kellet sajátítanom. De ez csak hobbi volt nála, mint minden más embernél az állatszeretet vagy a gyűjtögetés. neki ez volt. De, amikor elmentél, de főleg miután anya elment egyre agresszívabb lett, én voltam a kis játszótársa. Folyton bántott és gyakorlatilag azt kellet tennem, amit mondott. Végül megelégeltem egy napon és behúztam neki egyet, nos, ekkor úgy döntött, ha ennyi plusz energiám van, akkor vezessem le, pedig csak magamat védtem. Illegális verekedéseket rendezett nekem, és na vajon ki volt a gyakorló társam? Hát az apám. Úgy ütött meg akár egy férfit, nem kímélt, ezért muszáj voltam megvédenem magam, meg kellet tanulnom vagy egyszer a halálomig vert volna. Aztán egy szép napon a meccseimből meggazdagodott, amit aztán szintén kártyára fordított. Én voltam a Szerencsés lánya, de csak úgy emlegettek, hogy Szerencsés. Pedig ezt inkább apámra mondták. Apám szerencsés volt szerintük, mert egy ilyen lánya van, és mert kiváló kártyás. Ám nem minden volt tejfel. Ez egy elég bonyolult dolog Thomas.

     Trent ront be az elkülönített helyiségbe és ezzel megszakítja életem csodálatos történetének mesélését.

-          Mehetünk? Minden rendben? – csak bólintok és felállok. Kisétálok az elkülönített helyiség ből. Látom ahogyan Clara ördögi büszke mosolyt villant felém, közben közelebb lépked.

-          Bocsii. – lefele görbíti az ajkát, mintha sajnálná, erre én bedühödök és a távozni készülő Clara-t a vállánál visszarántom, levágom a földre és a torkára szorítom, a kezem a másikkal pedig lecsapni készülök, épp ahogyan az edzőteremben tettem.

-          Az isten verje meg.. – elengedem és dühösen kirontok a sátorból. Trent és Thomas a nyomomban vannak, kérlelnek, hogy lassítsak, de a düh felemészt.

-          Vége van – fogja az arcomat közre Thomas és nyugtatni próbál. – Már nincs szükség arra, hogy minden áron nyerj.

-          Nem értitek? – lököm le a kezét. – Ha nem látom meg, Trentet, akkor nem történik ez, már győzelemre álltam. Csak ennyi hiányzott, ennyi, hogy megnyerjem. – mutatok körülbelül egy, egy centiméteres hézagot az újaimmal.

-          Nyugodj meg. – mondja Trent és átkarol. – Gyere, sétáljunk egyet.

-          Mennyetek.

     Azzal Trent oldalán a puszta távolabb eső részei felé kezdtünk sétálni, ahol egy árva lélek sincs.

-          Mióta csinálod ezt?

-          Mit?

-          Nem egy pár hónap munkája egy ilyen technikát elsajátítani, amit nálad láttam. Mióta verekszel?

-          Mint mondtam, oka van annak, hogy Montgomerybe jöttem. – nem kerülgettem tovább. – Versenyszerűen 15 éves korom óta. Azaz 4 éve. De amúgy azt hiszem olyan 9 éve élek így.

     Lehuppanok a földre és meztelen lábamat felhúzom magamhoz. Trent teste is a fűbe nehezedik, elég közel hozzám, ahhoz hogy érezzem teste melegét.

-          Én abba akartam hagyni, végleg, de megjelent Clara aznap az edzőteremben és, muszáj volt megtennem Trent. Clara lett volna az ellenfelem, mielőtt leléptem otthonról, és nem hagyott volna békémet. Biztos voltam benne, hogy meg tudom verni, habár bajnok a saját köreiben, tudtam, hogy képes vagyok rá, de amikor megláttalak, a testemen végig futott a szégyen és akkor már nem voltam magamnál.

-          Ígérd meg, hogy többé nem teszed ezt.

     Habár minden zsigeremben az lappangott, hogy visszavágót akarom és a sárga földig ütöm majd, amíg csak lélegzik, még is úgy éreztem, ha igazán azt akarom, ami miatt jöttem, akkor meg kell tennem, amit kért. Trent nem ítélt el engem, de mellettem ált.

-          Ígérem. – a vállára döntöttem a fejemet és közelebb férkőztem hozzá, közben azon gondolkodtam, hogy vajon ezt az ígéretemet, hogy fogom betartani?.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.