A Montgomeryi park óriási, és gyönyörű barnássárgás őszi színekben pompázik. Olyan ez, mintha az élet múlását, az élet változását jelentené. A levelek kirügyeznek, zöld színekben pompáznak, árnyékot nyújtanak a fa lombjaként, aztán ősszel besárgulnak, és lehullnak, mintha a fa is újra kezdene mindent. De neki sikerül, vajon nekem is.

     Trent leállítja a motorját és újra befogadom gondolataimba. Elengedem a hideg vastartót, ami idő közben lágyan meleggé lett és egy láblendítéssel lehuppanok az ülésről. Trent is követi a példámat és leszáll. Fogalmam sincs, hogy miért vagyunk itt, de tudom, hogy nem akarok most máshol lenni, nem akarok a Wesly kollégiumba menni, nem akarom az útszák kirakatait nézegetni, vagy ismerkedni másokkal. Csak vele lenni. A kötődésem még engem is megrémiszt, de imádtam azt az érzést, amikor a szemembe néz gyönyörű gesztenyebarna íriszével és félmosolyával. A nyomrom bukfenceket hány, a szívem repes, mint egy kismadár.

-          Miért hoztál ide? Ez egy Park.

-          Az előbb vertél laposra egy embert Vadmacska, és téged az zavar, hogy ide hoztalak? – mosolyra húzódik puha ajka és elindul a kis úton a padok mellett, mire odaint, hogy menjek vele. – Szombat van, nincs suli, és úgy gondoltam, muszáj kiszellőztetni az agyadat a történtek miatt.

-          Miért jöttél utánam? – tudakolom összehúzott szemöldökkel.

-          A ruhád, és a táskád nálunk maradt.

-          Vagy, te loptad el, hogy legyen indokod arra, hogy kövess. – lököm meg kissé a vállammal. Mire ő lágyan elmosolyodik, és szembe fordul velem. Mosolya kissé visszahúzódik. Ajkunk mindössze  20 cm-re van egymástól. A közelségétől még a lélegzetemet is vissza visszatartottam, hogy ne essek neki abban a percben.

    Arca lassan közelített felém, mire szemeim önálló életre kelve lágyan lecsukódtak, ajkaink szétnyíltak. Lágy ajka ajkamat súrolta, mire elkapta felső ajkamat, de nem viszonoztam érintését gyorsan elkaptam arcomat és csukott szemmel összeszorítottam ajkaimat.

-          Ne haragudj… - ujjimat ajkamhoz érintettem, és még mindig éreztem felső ajkamhoz érintett lágy ajkát, de visszarángattam magam a valóságba. –  Nem kellett volna megtörténnie. – Indultam vissza a motor felé, miközben elkapta a könyökömet és visszarántott.

-          Miért csinálod ezt? – néz rám komoly tekintettel és várja a választ, de beelőz, mielőtt bármivel is menthetném magam. -  Úgy teszel mintha egy kemény vagány csajszi lennél, és távol tartasz magadtól mindenkit, és ennek nyilván köze van a múltadhoz. Még is amikor közeledek feléd végig elutasítást kapok, de bezzeg az éjszaka úgy viselkedtél mint egy Vadmacska, aki arra vár, hogy megdöntsem, és ha a tudatod nem ránt vissza, simán hagyod hogy most lesmároljalak. – összecsukja a szemét és újra rám pillant. – Tudom Tina. Látom a szemedben, hogy nem vagyok közömbös számodra.

     Mit mondhattam volna, hogy igen Trent, baromira igazad van? Vagy, csókoljam meg most rögtön és legyen veszve mindaz amit akarok? Így is vesztek. Trentet. De ennél sokkal többet veszthetek. Nem. Nem. És nem.

     Kirántottam a kezemet a szorításából. Nem menekülhettem el, mert ezzel nyilvánvalóvá vált volna, hogy mindaz, amit mond, csupa igazság.

-          Trent. Nem. Érzek. Irántad. Semmit. – néztem csupa dühvel a tekintetébe. Nagy erőfeszítésembe került, hogy a könnyek ne homályosítsák el a látásom. Tudtára kellett adnom a fájdalmas igazság ellentétét. – most pedig, megkaphatnám a táskámat és a ruhámat, hogy hazamehessek? – mutattam egy ismeretlen irányba, mintha a haza utat mutatnám.

     Trent mosolya lehervadt vad megjelenésemtől, majd láthatóan erősen összeszorította ajkait. Tudtam, hogy ideges, és tudtam, hogy miattam, de nem féltem. Nem féltem a következményektől, mert Ő Trent. A helyes szép szemű srác aki bárkit megkaphatna mégis itt vitatkozik. A telefonja megcsörrent, mire idegesen előrántotta.

-          Mondd Harry, nem érek rá. – dühösségét most sem leplezte. Bármelyik pillanatban kitudta volna nyírni mobilon keresztül ezt a Harry gyereket, amiért megzavarta. – Ott leszünk.

    Hála Istennek, Trent tart valahova ezért muszáj lesz ideadnia a cuccaimat és nem tovább firtatni a helyzetet.

-          Este megkapod. A motorverseny után. – elkerekedett szemmel szórtam a villámokat Trent hátának, miközben a motor felé indult.

-          Milyen motorverseny? Most azonnal kérem a cuccaimat, mert esküszöm nem állok jót magamért. – erre csak gúnyost kuncogást hallok. – Mi olyan baromi vicces? – rántom vissza a dzsekijénél fogva, de amint a tekintete a kabátján lévő kezemre vándorolt tudtam, hogy nem volt okos döntés.

-          Először is. Nem vagy valami kedves hozzám. Másodszor, ne rángasd meg a dzsekimet még egyszer, ez egy halott barátomé volt és nekem adta az utolsó versenye előtt. Harmadszor, az este eljössz velem, vagy nem kapsz vissza semmit. Látom, amit látok Vadmacska. – végigfutott a testemen, majd felült a motorra. Utáltam az egész helyzetet, de nem tudtam mivel visszavágni.

     Elmegyek vele, egyszer és utoljára aztán megtartom a 10 lépés távolságot kettőnk között, és ha ez azt jelenti, hogy Amber-t is elvesztem, akkor el.

     Felültem mögé a motorra. Felemelte a dzsekijét, hogy kapaszkodjak bele a derekába – nem tudom mit gondolt, de ha idefele nem karoltam át, akkor pont most fogom? – a szokott vastartóra raktam a kezemet és minél hátrébb csúsztam tőle, hogy ne keljen a testünknek olyan közel lennie egymáshoz.

     Ahogyan haladtunk a bizonyos „otthon” felé egyre boldogabb voltam, hogy nemsokára megszabadulhatok Trenttől. Már csak  pár méter választ el attól, hogy leszálljak a motorról és nyugodt legyek, de Trent nem lassít, hajt tovább.

-          Trent! Állj meg! Mi a francot csinálsz? – nem szól semmit. Hajt tovább. – Trent Hauser állj meg vagy Isten a tanúm rá leugrom. – nyilván tudta, hogy úgysem tenném meg ezért csak rágyorsított. Gyorsítás közben felemelkedett az első kerék, ezért hirtelenjében fontam karjaimat köré.

     Teste meleg és kemény volt a megfeszülő izmoktól. De amikor a kezem fentebb csúszott éreztem hogy megfeszül a hasizma ezzel még jobban érzékeltette kidudorodó formáit. Kezemet vissza akartam húzni, hogy hátra rakhassam, de elkapta és hasához szorította. Gyönyörű érzés volt ahogyan kezem a kézfeje és a hasa között szorongott. Nem akartam elválni tőle. Közelebb húztam magamat hozzá, combomat erősen feszítettem csípőjéhez, fejemet a hátának támasztottam és így mentünk tovább.

     A motor lassított, a szellő kevésbé csípte az arcomat és kezeimet. A motor hangos bőgése véget ért, de kezeim még mindig köré fonódtak, combommal erősen feszítettem csípőjét. Érdes férfias keze a combomat simította, mire összerezzentem.

-          Így maradhatunk egész nap ha gondolod – mondja és kacér mosolyával felém biccent.

     Eleresztettem szorításomból, kezét lefejtette lábamról és lemásztam róla. Csak akkor vettem észre, hogy a nagy fehér modern Hauser ház előtt álunk.

-          Miért hoztál ide? – mutatok a ház felé.

-          Amber elvisz vásárolni, csaptok egy csajos napot aztán éjszaka megyünk a versenyre.

-          De, minden pénzem nálad van. – mutatok érthetetlenül felé, mire kinyitja a tárcáját és elém tól 70 dollárt (kb. 18200 HUF). A szemem tágra nyílik.

-          Elég lesz? – kérdezi, és a kezembe nyomja az összeget.

-          Egyszerűbb volna, ha ide adnád a táskámat. – mondom.

-          Persze, hogy aztán megszegd az ígéretedet.

     Fejemet rázva veszem el a pénzt, na mind egy legalább ez egy csajos nap lesz Trent nélküli hosszú órákkal.

-          Haliiikaaa. – ugrik a hátamra Amber nagy barna göndör fürtjeivel.

-          Ma csajos nap. – lóbálom meg a 70 dolcsit Amb. szeme előtt, mire sikoltozik.

     A Montgomery Pláza hatalmas és óriási üvegek fedik. Amberrel üzletről üzletre járkálunk már órák óta és még egy cseppet sem fáradtunk el. Azt hiszem ez az az élet amit meg tudnék szokni. Ez az a változás, amire szükségem van. Probléma mentes napok, egy olyan baráttal, mint Amper. Már a milliomodik üzlet ruhatárát próbálgattuk fel, de még mindig nem fáradt Amber, ám az én 10 cm-es platformos cipőmbe bújtatott lábam eléggé feladta a harcot, de úgy gondoltam legalább szép vádlit csinál.

-          Nézd ezt a tunikát. – mutatja Amber és elém állítja. – Jézusom állatira megy a hajadhoz.

     Amber lelkesen keresgél a ruhák között, amikor eszembe ötlik, hogy pár óra és Trent háta mögött ülve fogok részt venni egy motorversenyen, és azt sem tudom, hogy mit veszek fel, vagy hogy az ő kis motorversenyük hogyan zajlik. Gondoltam Amber tud valamit róla.

-          Az este motorversenyre megyek a bátyáddal. – mondom egy blúz gombját forgatva az újjam között.

-          Hogy mi? – Amber arcáról lefagyott az eddigi jókedvűség, a mosoly és minden pozitív érzelem. – Csak most mondod? – arca mintha most idegessé vált volna. – Akkor ruhát kell neked szereznünk. Jaj kicsikém mondhattad volna korábban.

     Amber reakciója teljesen meglepett. Azt hittem most jön az a rész „ Mit képzelsz magadról?”. De, -e helyett kiborult, hogy nem mondtam korábban.

     Sürgetve keresgél a ruhák között, amikor kiemel a vállfán lógó bézs színű tunikát, aminek az ujjai könyökig fel van patentozva, és egy keskeny arany öv díszíti. Hozzám emelte elmosolyodott, majd a következő sorokat pásztázta, közben karjára dobta a ruhadarabot.

     A következő állomás a kabátok osztálya. Amb. azonnal a bőrkabátokat vette célba. Imádta a bőrkabátokat, de hidegek, és nem tudom, hogy megfelelő lenne-e egy ilyen éjszakára. Amber kikap egy kabátot, meg sem nézi, hogy jó –e rám már el is vette és a pulthoz ment fizetni.

-          Gyere már Tina. Szedd a lábad! A futamra Trent 19 órakor indul és már 17:42. Még el kell készülnöd. – mondja és karon ragadva sietünk vissza a Hauser lakba.

     Amint megérkeztünk Tina szobájába mentünk. Ez a lány úgy sürgött forgott, mintha bálba, vagy esküvőbe mennék. Nem értem mindek ez a felhajtás, és minek költöttünk ere az estére Trent pénzéből. Egyszerűen elmehettem volna egy pólóban és egy pulcsiban, aztán végre megkapom a cuccaimat, és agyő. Utána végre lezárhatom az életem azon részét ami Trenthez kötődik, és remélem emiatt az Amberrel való barátságom nem fog tönkremenni. Nagyon sajnálnál, ő egy kedves, aranyos lány, és jó barátnak bizonyult eddig, bár az alkohollal való kicsapongása kissé durva, de talán én segíthetnék neki, hogy ez más legyen, ha már ő a tudta nélkül segít, hogy az életem másra forduljon.

-          Minek ez a felhajtás? – mondom ki végül hangosan a gondolataimat.

-          Tina. Ez nem egy sima haveros találkozó a mocisokkal, ez egy motorverseny ahol menő pasik s szexi csajok vannak. Nem foglak tógában elengedni, pláne úgy, hogy a bátyám oldalán jelensz majd meg. – dob le elém egy koptatott, szaggatott farmert és a bézs színű tunikát az övvel. – Bújj bele.

     Nem ellenkeztem, csak remélem, hogy hamar túlleszek az estén. 

     Kidobta a kabátot is az ágya mellé pedig maradt megint a platformos cipőm. – na ne már megint – a gondolataim újra a két napja ebben a cipőben járó fájós lábamra vándoroltak.

-          Muszáj ez a cipő? Baromira fáj már a lábam. – Amb. lehajtja a fejét aztán rám néz.

-          Te utálsz csini lenni? Nem aggathatok rád egy tornacipőt egy ilyen szerelés mellett.

     A következő lépés a smink. De erre tényleg nem akartam nagy hangsúlyt fektetni és végre Amber is belenyugodott. Felraktunk egy szürkésfehéres szemhéjpúdert és egy szempillaspirált. Ajkamat nem szokásom rúzsozni, mert alapból lágy rózsaszín színben pompázik, ezért felkentem egy szintetikus szájfényt. Mellig érő természetes szőke loknijaimat kissé megerősítettem pár friss hullámmal.

     Mire mindennek a végére értünk 6:48-at ütött az óra. Úgy gondoltam itt az ideje, hogy nekiessem az utolsó közös utamnak Trenttel. Gyönyörűen festek és ezért csak Ambernek lehetek hálás. Az utolsó közös út? Eléggé elszomorít, de ez így jó. Így a helyes.

     Amberre visszatekintve, mosolyogva beszélgetünk, miközben elhagyjuk a szobáját. Vidám mosolyomból – a mostanában elég gyakori – ütközés rezzentett ki. Trent komoly arckifejezésével találtam magam szembe. Nem tudom, mi lehet a baj, de aggaszt. Még sosem láttam ennyire nemtörődömnek.

-          Mehetünk? – kérdezi végigpásztázva. Rámosolyodom és elindulok a lépcsőn lefele, ezzel jelezve válaszomat. Amber hangjának csengése üti meg a fülemet.

-          Itt hagytad a kabátodat. – rohan utánunk.

     Mivel Trent közelebb volt hozzá, ezért elvette tőle és haladtunk tovább a motorjához. Engedélye, vagy kérlelése nélkül felpattantam a motorja hátsó ülésére és vártam, hogy ő is megérkezzen.

-          Ugye nem gondolod, hogy a kezemben viszem? – lóbálja, meg a kabátomat aztán felsegíti, és leül elém a motorra, majd beindítja. – Nagyon jól ál. – mosolyog hátra és lassan elindul

     Amikor kissé rágyorsít a már megszokott kis fém kapaszkodóra szorítom kezeimet és élvezem az őszi szél és Trent parfümjének, illatának keverékét. Nem telik el pá perc és  átkarolom a derekát. Ez az utolsó közös utunk és lehetőleg az utolsó olyan alkalom, amikor nem csak köszönés képben látjuk egymást. Muszáj volt éreznem teste melegét. Muszáj volt beszippantanom az illatát, hogy soha ne feledjem, úgy táplálkoztam illatából és öleléséből, mintha soha többé nem tehetném meg. És ez így is volt, nem volna helyes, ha többé megtörténne.