A forró kávé illata most a legjobb számomra. Ébren tart, felmelegít és boldoggá tesz. Még, ha nem is örökre, de segít feledésbe meríteni egy rövid időre a lelki és testi fájdalmaimat. Vagyis csak egy részét. Két korty kávé között folyton folyvást eszembe jut a pillanat, amikor a baleset estéjén Trenton szemébe néztem. Óvó, és aggódó tekintet. Erről tanúskodott a tegnap esti bunyó közben is, amikor rajta kapott Claraval.  Amikor rájött, hogy milyen ember is vagyok én valójában. Veszélyes, és olyakor kezelhetetlen a kitörő haragtól.

-          Tina?! – Kedves hang ütötte meg a fülem.

-          Amber, annyira örülök, hogy látlak. Tudom, hogy egy ideje eltűntem, de kicsit kuszás mostanság az életem.

     Borzasztóan szégyelltem magam, mert éreztem, hogy már Amber is tud a tegnap estéről. És mi tagadás, nagyon elhanyagoltam őt is az utóbbi időben. Minden joga meg van ahhoz, hogy gyűlöljön és megvessen. De, ehelyett olyat tett, amire semmiképpen sem számítottam.  

     Hosszú vékony karjaival átölelt oldalról és egy puszit nyomott a hajamra. Éreztem, hogy szeretetteljes volt ez a tette. Meghatott, és az érzelmeim teljesen felkavarodtak. Nem gondoltam volna sohasem, hogy Ennyire érzelmes, sőt mi több mind a két Hauser egy csupa szív és lélek. Ezért is jobbat érdemel nálam mindkettőjük.

-          Miért nem meséltél az életedről? Thomas és Trent mondta, hogy mi történt az este. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyeneket kellett tenned, de ez már egy új élet lesz itt Montgomeryben, oké? – elengedett és leült velem szembe.

-          Ezért is jöttem ide, hogy változtassak, de elrontottam. A múltam követ és nem hagyja érvényesülni az új Tinát.

-          Nem rontottál el semmit sem. Segítek neked túl leni ezen az egészen, és kinyírjuk azt a picsát, aki ezt tette veled. – mutatott komoly tekintettel a sebemre, de végül mind a ketten elnevettük magunkat. – Én, már tudom, is, hogy hogyan kezdjük. Szeretnénk Téged meghívni ma este vacsira

-          Ez nagyon kedves tőletek, de nem szeretnék most Trentel lenni. Ugye megérted?

-          Trenton nem lesz otthon ma. Későn ér haza, és ez legalább egy jó lehetőség lehetne arra, hogy Thomassal is beszéljetek egy kicsit, hiszen van, mint megbeszélnetek.

-          Oké, akkor hatra ott vagyok rendben?

-          Ne késs. – majd felugrott és ott hagyott, az addigra kihűlt kávémmal.

-          Nagyszerű, most megint vehetek ruhát, mert még mindig nincsenek ruháim. – suttogtam magam elé alig hallhatóan majd célba vettem egy üzletet.

     A ruhavásárlás valamivel gyorsabban ment, mint Amberrel, de annál inkább bizonytalanabbul. Minden stílusú ruhát felpróbáltam, a legrosszabbaktól a legjobbakig. Nehéz volt a választás, hiszen baráti vacsora Amberrel és családi vacsora a bátyámmal, de mi van ha Trenttel is összefutok. Végül egy szolidabb hosszú ujjú, combközépig érő szürke testhezálló ruhát választottam, amin nincsenek kivágások sem csipke, vagy bármi olyan rész, ami megmutatná borzalmas hegeimet, amiket a baleset során szereztem.

     Újra itt vagyok. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ebben a házban. Már hiányzott a gyönyörű kilátás, ami a hatalmas ablakokon keresztül látható, és az egész ház stílusa és egyszerűsége, modernsége. De legfőképpen a benne élő és ide járó emberek.

-          Thomas! Szia.

-          Gyere kész a kaja hugi. – rám kacsintott és már mentünk is a konyha felé, ahol Amber éppen a tányérokat készítette ki Trenton segítségével.

     A mosoly azonnal lefagyott az arcomról a láttán. Nem akartam ezt az estét vele tölteni, ha tudom, hogy átvernek és ő is itt lesz, akkor biztosan nem jövök el. Nagyon ideges lettem, ezért mielőtt közelebb értünk volna hozzájuk, karon ragadtam szeretett öcsémet és kérdőre vontam a történésekért.

-          Nem érzed azt, hogy eggyel többen lennénk? Meg mondtam, hogy nem szeretnék most vele lenni. Miért olyan nehéz ezt felfogni?

-          Nyugodj már meg. Nem lesz itt. – suttogta nekem az információt, amitől alaphelyzetben és dühöm következtében boldognak kellene lennem, de nem éreztem ezt. Fogalmam sem volt itt akarok.

     Közelebb sétáltam hozzájuk Amberrel nagy ölelkezésbe kezdtünk. Trent csak bámult minket és mosolygott. Nem akartam udvariatlan lenni, - elvégre az ő háza és folyton meg akar menteni engem, nem mintha kérném, de őt ez sajnos nem érdekli- ezért őt is megöleltem, és már el is ment.

-          Mesélj Thomas, merre jártál az elmúlt években?

-          Hát, erre is.. arra is..

-          Bővebben? Tudod, mióta leléptél, én nem hallottam rólad semmit.

-          Leléptem? – komolyan ingerültnek tűnt az öcsém. – Szép…

-          Apa azt mondta, hogy nem akarsz többé hazajönni, hogy ő erősködött, de te nem akartál. – már ekkor éreztem, hogy ez mind hazugság volt.

-          Ez egy hülyeség… Az apánk kitagadott, és nem engedett közel sem hozzád sem anyához, ezért odaadott engem másnak. Annak a szemétládának köszönhetem azt, hogy 13 évig nem láttalak titeket, és azt, hogy nem volt normális életünk.

-          De miért tenne ilyet? Engem úgy nevelt, és úgy bánt velem, mintha a fia lennék és nem a lánya, miért tette volna ezt, ha ott voltál neki Te is?

-          Azért mert, azt hiszi, hogy anya hűtlen volt hozzá, és nem vagyok a fia.. Ami mellesleg nem is lenne rossz, ha igaz lenne. Egy ilyen ember nem apa.

     Az információk teljesen lesokkoltak. Ha apám egy ilyen dologban hazudott nekem, akkor mikre lehetett még képes? Az egész életem egy szenvedés volt ez idáig, és most kiderül, hogy hazugság is. Egy falat sem ment le a torkomon a vacsora további részénél. Amber csendes társként vett részt az egész vacsorán, csak néhányszor fűzött hozzá gondolatokat, amik a saját tapasztalatai, de leginkább, esélyt adott arra, hogy megvitassuk az elmúlt éveket.

-          Ha nem baj, srácok én most kimennék egy kicsit sétálni. Túl sok volt ez mára, jót tenne a friss levegő.

-          Elkísérjelek? – Amber mint mindig segítő jobbot nyújtott, de egyedül akartam most lenni.

-          Maradj csak. – rámosolyodtam és elindultam a bőrkabátomért, és a város felé vettem az irányt.

     Körülbelül már fél órája sétálgattam némán, a csendes utcákon, amelyek olykor meg is ijesztettek, de hamar a gondolataimba merültem, újra és újra.  Egyre közelebb kerültem a belvároshoz, amint odaértem, bárok, éttermek, szórakozóhelyek, és emberek tömege vett körül, de így sem tudtam teljesen megnyugodni. a zajongó emberek még inkább zavartak, mint a csendes félelmetes utcák. Rögtön tudtam, hogy mi lehet a legjobb hely, ahol vannak emberek, de nem zajos és nem is ijesztő. A Park.

     Kevesebb, mint fél óra alatt már a parkba is értem és kerestem magamnak egy padot ahol tovább relaxálhatok. Éppen hogy csak leültem, egy kutyus ugrott az ölembe.

-          Oh, hello kishaver. – rámosolyodtam olyan széles vigyorral, amilyennel már régóta nem.

-          Jaj, ne haragudjon kisasszony. Morzsi nem szabad! Rossz kutya. – mondta az öreg bácsi a kutyájának, aki meglehetősen fáradtnak tűnt, valószínűleg egy ideje üldözi a kis vakarcsot.

-          Semmi baj. Szeretem a kutyákat.

-          Esetleg leülhetnék egy percre? Kicsit elfáradtam. tudja az én koromban már nem olyan könnyű ennyit rohangálni.

-          Persze üljön csak.

-          És, mondja csak, mit keres egy ilyen fiatal lány egyedül ilyenkor a parkban?

-          Tudja, szerettem volna egy kicsit egyedül lenni, nehéz napjaim vannak.

-          Szerelmi bánata van kedvesem? – nagyon kedvesen és illedelmesen kérdezősködött a bácsi.

-          Az is, és még sok más.

-          Tudja, aki megbántja a szeretett nőt, az általában megbánja. Sajnos én is átéltem ezt. Az én drága Marienemet is megbántottam, sokszor, nagyon sokszor, de most nézzen rám, már 40 éve vagyok házasok.

-          Ez nagyon szép év, csak tudja, nálunk nem éppen ez a helyzet, én vagyok az az ember, aki miatt ez nem jöhet létre, aki túlságosan a múlthoz hasonlítja őt, és fél az újabb fájdalmaktól.

-          Próbáljon meg túllépni rajta, ha igazán szereti önt az a fiú, akkor úgy is megvárja, amíg ez elkövetkezik.  – a kezét a térdemre tette bíztatás képen. Nagyon jól esett, amit mondott, és talán igaza van. Talán még nem kell lemondanom mindenről.

-          Most viszont Morzsikám, ideje indulni.  További szép estét önnek kisasszony.

     Úgy éreztem, hogy lassan nekem is ideje lenne már visszamennem Thomasékhoz, vagy a Kollégiumba, amíg beengednek, ugyan is tíz után aludhatok a padon, mert bezárják a kapukat és se ki, se be.  Felálltam és útnak indultam, amikor megbotlottam Morzsi otthagyott játékában.

-          Jól van hölgyem? – ismerős hang csendült meg és ragadta meg a karom. Amikor felnéztem tényleg azt éreztem, hogy ez a sors keze. – Neked nem kellene itt lenned, miért nem vacsorázol Amberékkel?

-          Az jobb kérdés, hogy te miért vagy itt? – nagyon remélem, hogy nincs igazam, mert ha még is, nagyon szégyellni fogom magam.

-          Nem akartam zavarni.

-          Amber megkért, hogy menny el otthonról igaz?

-          Felajánlottam volna magam is, ha tudom, hogy ezt szeretnéd.

-          De,.. jézusom.. ez szörnyű, én nem akartalak kirakni a saját lakásodból. Nekem azt mondták, hogy eleve nem leszel otthon. Inkább kijöttél órákra ebben a hidegben éhesen? Csak, hogy nekem jobb legyen? Te nem vagy normális.

-          Nincs ezzel semmi baj. Inkább azt mondd, hogy mi a baj.

-          Csak el akartam szabadulni.- ráztam meg a fejem és visszaültem a padra.

-          Figyelj- leült mellém és megfogta a kezem. – tudom, hogy sok mindenen mész most keresztül, és hogy nem akarod senkire sem ráhárítani a dolgot, és tudom, hogy egyedül akarod megoldani, de ha valakivel beszélni akarsz, akkor én itt vagyok, mindig itt leszek.

     Szükségem van a támogatásra mindennél jobban. A testvéremmel most találkoztam 13 év után. Az anyám meghalt egy motorbalesetben. Az apám kártyázásra és bokszolásra kényszerített, és mikor megpróbáltam új életet kezdeni, Clara szétverte a fejem, Trenton pedig belépett az életembe.

     Az arca 30 cm-re volt az enyémtől és kedves szavait kísérő lehelete csiklandozta az arcomat. éreztem a friss tusfürdő és a kölni illatát, teljesen megbódított. 

     Kínálkozik a lehetőség, napról napra, hétről hétre, és most már hónapról hónapra. Trenton vár rám, talán Ő tényleg nem olyan, mint Marcus, de, ezt sosem tudom meg, ha nem leszek elég bátor, ha nem egy részem újra a régi Faustina.  Jobb kezemmel megérintettem a nyakát, majd az álla vonalát simítottam végig, végezetül a tekintetemmel végigpásztáztam az ajkának minden szegletét, a puha rózsaszínes ajkait. Nem volt értelme tovább húzni, mind tudtuk, hogyha nem ma akkor holnap, ha nem holnap akkor máskor történt volna meg az első igazi és az első tiszta csókunk. Hírtelen kaptam ajkaiért, amire ő azonnal reagált és kezeivel a tarkómnál fogva próbált közelebb húzni magához.  Ajkai mézédesek és szeretettre éhesek voltak. Többször csókolt már meg Trenton, de ilyen szenvedéllyel és átéléssel még soha életében, sőt mi több, senkitől sem kaptam még ilyen csókot, mint tőle. Fájdalmas érzés volt a lelkemben, de lassan elhúzódtam tőle, hogy a szemébe nézhessek.

-          Na jó, fejlődő képes vagy, nem volt olyan rossz, de van mit tanulnod.. – nevettem a szemébe, de azt hiszem mind a ketten tudtuk, hogy életem legjobb csókja volt.

-          Óh, igazán? – ő is a szemembe nevetett és felugrott a padról és a vállára kapott és elkezdett rázni. – Hogy mit is mondtál? – újra rákérdezett, de majd meg szakadtam a nevetéstől.

-          Jó, oké, fantasztikus volt, csak tegyél le.

     De, Ő nem akart letenni. Lejjebb csúszatott a vállán a fenekem alatt összekulcsolta a kezét és így tartott meg, amíg egy újabb csókot adott.

-          Haza tudnál vinni? – beletúrtam a hajába, majd letett maga elé.

-          Persze, de nem tízig van nyitva a koli?

-          De, miért? Hány óra van?

-          Hát több mint tíz..- a mondat után éreztem, hogy azt akarja majd, hogy aludjak nála, de nem fogja ezt úgy megkapni, ahogyan Ő azt szeretné.

-          Ne is álmodj róla.. Tudom, mire gondolsz, de úgy érzem, hogy Amber mellett tökéletes helyem lesz.

-          Na de, most komolyan.. mit számít az az egy szoba?

-          Csak, annyit, hogy a másikban nem te alszol, hanem Amb. – rákacsintottam és elindultunk vissza a Hauser ház felé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés