-          két hónappal később   -

     Rúg, rúg, üt. Rúg, rúg, üt. A testem ritmusra szökdelt, majd két rúgással megsorozta a bokszzsákot végül egy jobb vagy bal egyenessel zárta a kört, majd elölről. A férfiak tömege folyton engem figyelt, amikor az edzőteremben jártam. De cseppet sem érdekelt. Erősödtem, mind lelkileg, mind fizikailag. Felépültem, a magam ura vagyok, immáron mondhatom, hogy teljes életet élek.

     Minden héten öt alkalommal járok az edzőterembe. Eleinte még azért, hogy a csontjaim és sorvadt izmaim új életre keljenek és megerősödjenek, de mára ez a régi szenvedély újjáéledt bennem. Igen régen is jártam edzeni. Minden fájdalmamat az edzésbe öntöttem.

     Egy edzés egy újabb napot segít átvészelni. Nem ismerek gyönge szavakat, csak azt, hogy nem fáj.

-          Hé! – odafordulok. Egy kopasz magas férfit látok magam előtt. Szürke atlétában feszít összefont izmos karokkal. Testét temérdeknyi tetoválás fedi, szinte megszámolhatatlan.

-          Mondd Sam?! – nem voltam benne biztos, hogy így hívják, csak futólag hallottam. Edzeni járok ide, nem szórakozni, vagy ismerkedni.

-          Volna egy ellenfeled. Nem akarsz ringbe állni?

-          Ki volna az? – kérdezem, de rá sem pillantok, csak ütöm a zsákot tovább.

-          Ő.

      Erre viszont megfordulok. Egy szintén szőke hajú csaj állt előttem piros topban, a kezén szintén piros bokszkesztyű. A többsoros parketta fonása elég jól kimutatta, hogy a haja festett. Izmosabbnak látszik nálam, még is úgy hiszem, nem lenne túl jó ötlet. Veszítene. Ezért elnevetem magam és folytatom a magam kis edzését.

-          Nem hinném, hogy jó ötlet Sam.

-          Csak nem megriadtál Szerencsés?

     Szerencsés? Apámon és a régi lakhelyem lakóin kívül senki sem hívott így. Vajon honnan tuja ezt a nevet? Biztos, hogy ismer valahonnan, de honnan? Még sohasem láttam.

-          Isten ments, hogy ilyen hír terjedjen. – mosolygom gúnyosan, de mielőtt elindulnék a ring felé még egy erős pörgő rúgást beviszek.

     Felállok a ring szélére, de mielőtt átbújnék a szivacsos anyaggal bevont drótot megsimítom, végül átlendítem magamat alatta.

     Ütemes, lehelet könnyű szökdelésbe kezdek, és kicsit megforgatom a nyakamat. Gyakorlott mozdulatokat mutatok, és hátra fele körözgetünk. Ám ekkor jönnek az újabb beszólásai.

-          Apád hiányol Szerencsés. Miért jöttél el?

     Ám ekkor óriási dühvel rontok neki és a jobbosom erősen arcon találja, amitől a földre esik, és a szája kihasad. Fölé hajolok és ökölbe szorított kezemet az arca elé tartom.

-          Honnan ismersz? – suttogom, hogy csak ő halja, és a minket bámuló tömeg még véletlenül se.

-          Talán ha azt mondom Végzetes csapás, rájössz.

     Felállok és kimegyek a ringből. Át sem öltözöm, felkapom a cuccaimat és ki az utcára. Honnan tud ez ennyit rólam? A Végzetes csapás név onnan ered, hogy az első komolyabb meccsemen kiütöttem egy férfit, mert az ellenfelem kibukott az első ütéstől és így tartották felnek azok, akik pénzt raktak fel az ellenfelemre.

-          Állj meg!

-          Honnan tudsz ennyit rólam? Ki vagy te?

     Hangos kacajba kezd. Istenem, de idegesítő ez a csaj.

-          Halljam! – üvöltök rá és a falnak vágom.

-          Clara vagyok. Clara Ruben. – lefejti magáról a kezemet.

     Már emlékszem. Mielőtt eljöttem Montgomerybe lett volna egy meccsem, de én nem mentem el, mert sosem szerettem csinálni, és most hogy eljöttem azt gondoltam végre lezárhatom, de nem. Clara lett volna az ellenfelem. Sosem láttam ezelőtt, mindössze videón, de akkor is távoli felvételről. Nagyon jó bokszoló. Ő az eszközeiről vált híressé, a nem tiszta eszközökről. Veszélyesen játszik és sosem veszített még.

-          Nem játszom többé.

-          Félsz? Azt hittem te vagy a legjobb.

-          Nem! Megétetted? – rúgok bele a pad melletti kukába.

-          Tina?

     Ne már, istenem. Miért kell ez? Trent is pont most van itt? Clara csak mosolyog.

-          Én most megyek, de még találkozunk Végzetes csapás. – azzal hátat fordít és visszamegy az edzőterembe.

     Jézusom, ég az arcomról a bőr. Trentet nyilván érdekelni fogja ez mit is jelent. De mit fogok neki mondani? – Figyu Trent? Amúgy simán kiütnélek, ha akarnálak?! – Ez katasztrófa lesz, de nem bújok el előle. Semmi köze hozzá végül is. Nem is beszélünk, nem értem miért kellene magyarázatot adnom. Na tessék, mér jön is a kérdés.

-          Miért hív Végzetes csapásnak? – neveti el magát, de rajtam komoly arckifejezés ül.

-          Összekevert valakivel. – mentegetőzöm, de nem győztem meg.

-          Nem. Pontosan tudta, hogy ki vagy.

-          Akkor semmi közöd hozzá, így jobb? – miért üti bele az orrát olyanba, ami nem rá tartozik?

-          Jól nézel ki. Megerősödtél. Hogy vagy?

-          Amint mondtad, megerősödtem. Szóval nem értem miért kérdezed, hogy hogy vagyok. – mindig ilyen idióta volt? Vagy csak én lettem oltári bunkó?

     Hátat fordítok neki és folytatom az utamat, ahová tartottam, addig amíg Clara meg nem jelent. De hova tartottam? Nem tudom. Csak el innen.

     Utánam fut és érzem, ahogyan a hátam meginti. A hideg is kiráz ettől az érintéstől. A haragom elszáll, és csak a mosolygósbeszélgetéseink jutnak az eszembe. És a csókunk. A lágy, meleg ajka, mely heves táncot járt az enyémmel. De ekkor, elszúrta a pillanatot. Elsőnek azt gondoltam a tetoválásomra akar rákérdezni, de nem tette.

-          Sajnálom, hogy aznap magadra hagytalak, sajnálom a balesetedet, és sajnálom, amit a suli udvaron láttál.

-          Miért? – ez hihetetlen. Azt hiszi, körülötte forog a világ? – A baleset Thomas hibája volt. A csók, pedig nem érdekel. Nem érdekel, hogy ott álltál egy fa alatt Vicky-vel, vagy, hogy hívják. Nem jártunk, és nem is járunk, de nem is fogunk. Semmi közöm a nő ügyeidhez. – ismét útnak eredek, ám ekkor újabb gondolatot sző az agyam. – Sőt, tudod mit? A sors akarta így. Márpedig a sors kifürkészhetetlen.

-          Sétáljunk egyet a parkban, gyere, motorral vagyok, és mindent megbeszélünk.

     Ez teljesen süket? Most mondtam el, hogy egyedül akarok lenni, hagyjon békén. Jó igaz, kicsit burkoltan fogalmaztam és talán nem érdemli meg, hogy így bánjak vele, de akkor is. 

     Legyen, egy pár órára félre teszem a dög énemet és díjazom az igyekezetét. Felszállok a motorjára egyetlen szó nélkül és a hátsó kapaszkodót fogva elindulunk a park felé.

-          Megváltoztál Tina. Amikor idejöttél egy kislány voltál, aki mindenkit távol tartott magától, mert félt valamitől. De most… - leül egy padra. – egy tüzes csajt látok, aki mindenkit eltaszít, és nem érdekli semmi, de ezt nem félelemből teszi. Nézd Tina. – szünetet tart és megfogja a kezem. – Tetszel nekem, és a beleseted óta, hiába nem én vezettem, úgy érzem, én vagyok a hibás, nem kellet volna téged odavinnem és akkor ez nem történt volna meg.

-          De megismertem a bátyámat. – mosolyodom el. – És ezért nem bánom.

-          A bátyádat, akit mai napig megölnék, amit tett, és még a húgomat is befűzne. De miattad, nem. nem akarom, hogy ezért is utálj.

-          Trent én esküszöm, ha hozzáérsz..

-          Nem ne aggódj, jó srác, csak.. csak .. – ekkor mind a ketten nevetünk. – Nagyon rég nem láttalak, és azóta a csók óta senkit sem engedtem magamhoz. Vicky csak megtörtént. Bánatos voltam miattad.

-          És a bánatod arra sarkall, hogy ezért lesmárolj egy olyat, akit nem is akarsz? Nehogy már én legyek a hibás. – Nézd, tényleg nem számít. Semmi sem volt közöttünk, mindössze ráébresztett olyan dolgokra, ami miatt ilyen vagyok.

     Hát, jó akkor meséljünk, úgy sem úszom meg ennyivel.

-          Nem vagyok én jó lány, mint ahogyan ezt te hiszed. Volt már dolgom ilyen sráccal, mint te Trent, és nem akarom újra azt átélni. Oka van annak, hogy én Montgomeryben élek.

-          Milyen oka?

-          A feledés. Tudod, sok mindent elakartam feledni. Többek között Mike-ot. Egy arrogáns bunkó volt, de eszeveszettül nézett ki, és mindenki irigyelt érte. Nos, túl sok mindenben hasonlítottunk, és talán ezért maradtam mellette, mert mellette akárki lehettem.

-          Mellettem is akárki lehetnél Tina.

-          Nem te azt a lányt nem ismered még teljesen, és nem akarod. – húzom ki a kezemet a szorításából.

     Nem tudtam ezután mit mondhatnák, de szerencsére a telefonom felcsöngött. A sporttáskámban kutattam érte mire megtaláltam. Egy ismeretlen szám volt, ezért felálltam a padról és járkálva ide oda felvettem.

-          Hallo?

-          Két hét múlva megmutathatod, hogy mit tudsz Végzetes csapás. Majd küldöm a címet.

-          Honnan tudod a számomat?- ekkor Trent már mellettem is teremt és aggódó tekintettek nézett.

-          Nem futamodhatsz meg. Egyszer megtetted, most nem. Tartozol ennyivel, de ne aggódj, adok időt felkészülni, nehogy nagy bajod legyen.

-          Nem csinálom többé. Megmondtam. Soha többé. – ám ekkor Trent kikapta a kezemből a telefont.

-          Ki az? Mit akarsz tőle?

     Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.  Clara el fogja mondani Trentnek, hogy ki vagyok, azaz, hogy ki voltam.

-          Mondd meg a drágádnak, hogy egy hét múlva találkozunk a meccsen. Küldöm a címet. És ne késsen, vagy bajok lesznek.

-          Ki a franc volt ez? Milyen meccs? – Trent csak mondta és mondta. De mit válaszoljak? Válaszolj már!

-          Semmi közöd hozzá. Viszlát Trent.

     Azzal otthagytam és hazáig futottam. A gondolataim végig Clara mondatain lovagolt és hogy mi lesz most. Oké, elmegyek. Lezárom a kettőnk ügyét és végleg befejezem a bokszot. De félek, nem vagyok még annyira erőt. Clara tisztességtelenül játszik, hogyan is játszana? Ez nem hivatalos. Hiszen akkor apám sem gazdagodott volna meg rajtam. Mindent a kártyázásra fogott, hogy azzal nyerte. Mindenkinek ezt mondta, és én is. Köztudott, apám jó kártyás volt, ahogyan én is. De a vagyona, belőlem származik. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés