Jó érzés, amikor tudod, hogy vannak olyanok, akikre számíthatsz. Hogyha elesel, felállítanak, ha nevetsz, veled nevetnek, s ha szomorú vagy veled sírnak. A Hauser ház gyönyörű. Nagy és tágas. Imádom a modern elrendezését, de amikor a tekintetem a lépcsőre vándorol, kicsit elkomolyodtam. Érdekes lesz az ittlétem, mivel minden hálószoba az emeleten van. Nem baj, elég nekem a kanapé is, örülök, hogy van, aki a gondomat viseli. De ennek nem így kellene lennie. Már rég túl kellet volna tennem magam Trenten és tovább állni. E helyett, most itt vagyok a házában.

-          Nos, nekem megfelel a kanapé. – nézek a srácokra.

-          A szobámban alszol, én pedig a kanapén, vagy a földön. – néz le rám Trent és mosolyog.

-          Látod azt a lépcsőt? – mutatok felé. – Teljesen képtelenség hogy azon felbírjak menni, és nagyon hálás vagyok, amiért segítetek, de nem akarok egy nyomorék lánynak tűnni, aki semmire sem képes. – dühös voltam. Nagyon is. A múltam nyomorúságos, és a kezdjük újra az életemet mondat sem ér sokat. Szenvedek, fájdalmaim vannak.

-          Nem vagy nyomorék Tina, hidd el, ez csak most rossz. Idővel már magad is képes leszel felmenni azon a lépcsőn, és akkor minden rendben lesz.

     Amber mindig tudta, hogy mit mondjon. A hangja megnyugtató. Mindig egy ilyen barátra vágytam.

     Az elkövetkezendő két hétben, - a jelenlegi viszonyokhoz képes – minden rendben volt. Trent, Amber és Thomas felváltva vigyáztak rám, ezért több napokat is kihagytak az iskolából. Thomas és Amber időközben összejöttek, bár ez csak idő kérdése volt, már a korházban is láttam, hogy izzik közöttük a levegő. Szeretem a bátyámat, és Amber nagyon jó választás, rendes lány. Édesanyánk örülne, ha tudná, milyen rendes fiú is ez a Thomas és milyen rendes lányt talált magához. Nagyon szeretné. Azt viszont nem tudom, hogy rólam mit gondolna. Talán most sajnálna, de nem látna mást, mint egy esetlen lányt, aki semmit sem tud kezdeni az életével. Nem lenne rám büszke.

     Úgy érzem, eleget erősödtem ezalatt a két hét alatt. Nem vagyok jól, de erősebb. Végre azt mondhatom, egyedül is képes lennék lemenni azon a lépcsőn. Meg kell próbálnom.

     Thomas épp leugrott a boltba nekem egy kis gyümölcsért. Amber és Trent pedig a suliban van. Megfelelő alkalom. Nem csak az hajt, hogy lemehessek egyedül azon a lépcsőn, hanem friss levegőt akarok szívni. A lélegzetvétel még mindig fájdalmas a törött bordáim miatt, de bármire képes vagyok, tudom, hogy képes vagyok rá. Ezért megéri.

     Éppen „A végzet kifürkészhetetlen” című könyvet olvasom, de most cseppet sincs kedvem folytatni. Leteszem és óvatosan feltápászkodom az ágyról. A lábamat stabilan a padlóra helyezem, és ajkam összeszorítva felállok. Elsétálok a lépcsőig és ott lassan a korlátba kapaszkodva, rakosgatom lábaimat. A mozgás még mindig fájdalommal jár, de tűröm és tűröm. Már csak pár lépcsőfog hiányzik és lent vagyok. – Gyerünk Tina képes vagy rá! – Vicces, de szeretem bíztatni magam, talán akkor minden jobban sikerül. Ám, ekkor Trent dühös szavaival találom magamat szemben.

-          Megmondanád, hogy mi a francot csinálsz? – átkarol és lesegít a lépcsőn.

-          Trent, nem nagy ügy. Képes vagyok rá. Tudom, hogy meg tudom csinálni! Nem fáj! – hazudom. Még magam sem hittem el, ezért gondoltam ő sem, de se baj.

-          Hol van Thomas? – ráncolja szemöldökét. – Megölöm azt a gyereket.

-          Boltban. De nem fontos… - gondolkodom és gondolkodom. – Véget akarok ennek vetni Trent! Nem maradhatok itt tovább.

-          De miért?

-          Nem vagyok, rászorulva arra, hogy a továbbiakban segítsetek. Nagyon hálás vagyok az eddigi munkátokért, de tényleg. De ennek itt vége. Tudod, magam mögött akartam hagyni a szenvedéseimet. De, mióta itt vagyok ez nem sikerült. És ez a baleset csak rontott a helyzeten.

-          Nagyon sajnálom, ami veled történt, hidd el, ha tehetném… - nem akartam tovább hallgatni.

-          Trent! Az én életem ott változott meg gyökeresen, hogy az anyám meghalt. Tudni akarod, hogy hogyan halt meg? – kissé visszafojtom szavaimat és könnyeimet. – Motorbalesetben.

-          Tina. – rázza a fejét. – Ennek vége.

     Még aznap este elhagytam a Hauser házat, amiben Thomas segített. A kollégiumi szoba idegennek tűnt számomra. A falak ridegek, az ágy jégverem, a hangulat halott. Belül mintha én is meghaltam volna. Álmatlan éjszakák, szörnyű rémálmok kergettek az őrületbe. Az álmaim a balesetemet és a múltamat bolygatták felváltva. Egyedül voltam. Thomas néha meglátogatott, de inkább Amberrel töltötte az idejét.

     A mobilom már egy hete minden nap csak azt jelzi: Bejövő hívás: Trent vagy Amber. Egy pár nap után az SMS-eket már el sem olvastam. A lelki állapotom kezdett összezuhanni, és magamra maradtam. A fájdalom ugyan csillapodott, de csak a fizikai. A lelki állapotom egyre rosszabb lett.

     Eljött a nap. Újra a Wesly egyetem lépcsői előtt állok, sokkal könnyedebben veszem a lépcsőfokokat, de azért még vigyázok. Nagy nehezen betoltam a nagy ajtót és elém tárult az emberek tömege. Jó volt végre emberek között lenni, kissé antiszociálisnak éreztem magamat. Ám amikor bentebb léptem minden szem rám szegeződött. Nem értettem miért. Talán történt valami? Fogalmam sem volt. Elmentem a szekrényemig, amit már több mint egy hónapja senki sem nyitott ki. Kivettem a biológia könyvemet és elindultam a terem felé. Amint beléptem az előadóterembe, arra számítottam, hogy Trent tekintetével találom magamat szembe. Tekintetből nem volt hiány, de az övét nem láttam sehol sem. Amber viszont ott volt. Nem tudtam, hogy mit is tegyek. Töprengésemből a csengőszó rázott ki. Összerezzentem és végigpásztáztam a tömegen, majd inkább hátat fordítottam és könyveimmel a kezemben, lehajtott fejjel vettem szaporábban a lépteimet – már amennyire tudtam.

     Kiléptem a hátsóudvarra, hogy friss levegőt vegyek. Megijesztett ez a sok szempár, nem tudom mi ütött belém, de valami nem volt rendben. Tudom.

     Vettem egy hatalmas lélegzetet, közben megtámasztottam magamat a korlátnál. A tekintetem viszont vándorútra kelt.

     Ott állt. Ő. Trent Hauser. A fánál. De nem egyedül. Egy lány társaságában, akivel kéjesen csókolóztak. A szívem egyszerre szorult a lelkemmel. A szememet mardosták a könnyek a látványtól. Nem hiszem el, pont Ő?! Tudom, hogy semmi sincs közöttünk, de még is, mintha villámokat szórtak volna a testemre. Mint egy áramütés. Ekkor jöttem rá, érzek valamit Trent iránt, és ez nem puszta barátság. Én döntöttem így. Mégis, amikor találkozik a tekintetünk, Ő eltolja magától a lányt, én viszont a szekrényemhez sietek.

     Arcomra csordogáló könnyeimet gyorsan letörlöm, majd bepakolom az előző órai könyveimet, ha már úgy sem mentem be.

     Egy kéz érinti a vállamat. Sejtettem, sőt, tudtam, hogy ki az, még is a szemébe akartam nézni. Talán ez a tekintet találkozás segített abban, hogy úgy legyen, ahogyan most döntöttem.

-          Hát te? Nem kéne még otthon lenned? – úgy tesz, mintha nem tudná, miről van szó, de tudjuk mind a ketten az istenit. Miért kell ezt csinálnia?

-          Untam magamat, és… - Nem Tina, ne hagyd, hogy megalázzanak, vagy egy játékba kényszerítsenek! – mondogatom magamnak.

-          Trent?! – undok mosoly ült ki az arcomra.

-          Igen?

-          Inkább menny vissza ahhoz a bombázóhoz, és hagy engem békén?! De egy életre. Világos? – büszke mosoly ült ki az arcomra.

     Becsaptam a szekrény ajtaját és ott hagytam Őt. Volt pár szemtanúnk is, és azt hiszem, most hogy ezt a lépést elkövettem, még jobban középpontba kerülök majd a suliban. Nem ismerek sok embert, sőt senkit, sem aki ilyet mondott volna Trentnek. Ő a suli Ásza, miért tennének ilyet? De ettől fellazultam.

     Kizártam minden emberi érzelmeimet, megfogadom, senki sem fog megszégyeníteni, senkinek sem vagyok a játékszere, büszke nő leszek. Egy dög, akit mindenki isteníteni fog, amiért lekoptatta magáról a Hauser srácot. Amikor nem érzel, nem tudnak megbántani, és ez felemelő, erősnek érzed magadat, és balesetemre sem gondolok, sem arra, mennyire fáj a következménye.

      Egy hónapja minden áldott nap dög mosolyossal koptatom le Trentet, az egész suli előtt, és ez cseppet sem fáj.

      Thomas értetetlenül áll a helyzet előtt, de mivel Ő Amberrel lóg, tehát Trentéknél, ezért vele is keveset találkozom, bár neki nem tetszik ez a stílusom, de nem érdekel.

      A következő állomás a Dragon Tattoo üzlet volt. Az üzlet üres volt, egy székben egy nő ült a bal karját szinte teljesed fedte a tetoválások tömege. Amint hallotta a lépteimet, ledobta az újságot és felnézett.

-          Szia, miben segíthetek?

-          Szia, tetoválást szeretnék. Három madarat a jobb lapockámra. Nem kell részletezni, csak egy egyszerű madár legyen.

-          Rendben. Ülj le.

     Három madár, a három elveszett személy, akik fontosak voltak számomra, és már nincsenek. Az egyik az én jóságos édesanyám, akit soha sem feledek. Ha tükörbe néztem őt láttam, ám most ha magamba néznék egy teljesen más, idegen lányt látnék. A másik Trent elvesztését jelentette, végleg elvesztettem a barátságát is. Lezártam magamban, és fájt, de nem érezni semmit felemelő, még is űrt hagyott bennem. Végül én magam. Amikor elköltöztem Montgomerybe, azt hittem a régi Tina meghalt. De nem, a régi Tin egy hónapja halt meg, és jött helyette az Új Tina, aki sebezhetetlennek tűnik. De vajon tényleg az?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés