Írói szemszög:

-          Toljátok be a műtőbe! – ordít az orvos az asszisztenseknek.

-          Tina! Hallasz? Ne aggódj minden rendbe fog jönni. – mondja Trent közben Tina kezét fogja.

-          Maga álljon meg itt.

-          Be kell mennem Doktor Úr! – mondja idegesen Trent és már bent is van mit sem törődve az orvosokkal.

     Mindenki sürög forog a teremben legalább 5 orvos és tucatnyi asszisztens próbálja megmenteni Tina életét.

-          Antibiotikumot! – ordítja az orvos.

     Trent fel alá járkál. Szemei vörösek a felgyülemlett könnyektől. Arca feszült, s aggódó. Odamegy Tina feje fölé és a homlokát kezdi simogatni.

-          Minden rendben lesz ne haragudj, nem kellet volna hagynom, nem kellet volna elvinnem téged oda.

-          Az istenit. – ordítja el magát az orvos.

-          Mi a baj? Mondja már! – üvölt rá Trent.

-          Össze van zúzódva a jobb oldali bordái. – mondja az orvos merő ideggel. – Hozzátok a kapcsokat, és még több gézt gyerünk!

     Az orvos próbálja kapcsokkal összeállítani Tina összezúzódott bordáit, amikor észrevette, hogy gyomorvérzése van, és a szívverése lassul. Próbálták elállítani a vérzést de nem sikerült. Tina szíve pedig nem bírta. Meg szűnt dobogni. A gépek nem mutattak  életjelet. Mindenütt csak a hangos sípolás hallatszódott, a monitorokat pedig vízszintes vonalak fedték.

     Vége. Tinát elvesztettük. Trent kiront a műtőből és végig rohan a folyosón. Minden létező kukába belerúg. A kávéautomata elejét betörte. Mindent, ami az útjába került lerombolt. Lerombolta a világot, amiért őt is lerombolta a világ.

-          Trent?! – szólal meg egy férfihang. Trent megfordul, de dühe nem hogy csillapodna, inkább egyre jobban lángolt. Maga előtt látta annak a lánynak a halálának okozóját, akit akár még szeretni is tudott volna. Sőt szeretette is.

     Thomas sem úszta meg sértetlenül, az arca és teste horzsolásokkal tele, a keze eltört, de él. Ő él, de Tina nem.

-          Ez a te hibád! A te hibád, hogy meghalt. Mi a francot képzeltél? – vágja neki a falnak a srácot majd erősen a falba öklözik a feje mellet.

     Egy női kar öleli át, mire ellazul a szorítása. Amber az. Az egyetlen ember, aki talán meg tudta nyugtatni.

-          Sajnálom. – mondja, és szorosan átöleli.

     Az ajtó hangosan csapódik ki, s rajta kiszalad, az egyik orvos mögötte pedig egy ágyat tolnak. Egy ágyat amin Tina teste fekszik, aki már nem lélegzik, nem érez semmit, már a mennyekben van és onnan őrzi szeretteit.

-          Életben van!  - ordítja oda az orvos a fiatalokhoz.

(folytatódik Tina szemszöge)

     Meghalni szívás. De amikor érzed újra dobbanni a szíved, és ahogyan tüdőd újra levegőhöz jut, megtanulod értékelni az életet, és mindent, amit nyújt számodra. Újra élek. Körülöttem zsongó hangzavar. Nem tudok felfogni egyetlen szót sem. Nem tudom kinyitni a szemem de, tudom, hogy élek. Testem még is élettelenül fekszik tovább. Gyenge voltam még is erős, mert küzdöttem az életemért. Nem tudtam hol vagyok, vagy mi történt. De tudtam, meghaltam és most újra itt vagyok.

     A tudatom egyre jobban kezdett visszarázódni. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem ment, nem tudtam rávenni magam. Kezdtem újra feladni a harcot a testemmel, de ekkor az ujjam megmozdult és egy másik újhoz csapódott. Tudtam, hogy nem az enyémhez, de nem ismertem ezt az érintést, vagy nem ismertem fel. Ekkor férfihang szól, de nem tudom értelmezni mit is mond.

     Halk nyöszörgésbe kezdek, a testem sajog ordítani akartam, üvölteni ahogy tudok, de számat nem hagyták el szavak.

     Szemem lassan kinyílt, de homályosan, nem láttam tisztán. A vakító fehérségtől nem bírtam még a résnyi pillantásomat sem megtartani.

-          Tina! – szólal meg a férfihang, most már felismertem Trent az. Hihetetlen. Miért van itt velem? De szerettem a lágy hangját.

    Megszorította a kezemet erre én tudatomon kívül sokkal gyengédebben, ugyan de megszorítottam, mire felnevetett.

-          Nővér! – ordítja el magát, de már ott is termett a nővér mellettem.

     Ekkor ki tudtam nyitni a szemem, és a vakító fehér falak sem zavartak.

-          Minden rendben van Uram! A lány jól van! Még kicsit gyenge a gyógyszerektől és a nagy műtét miatt re rendben lesz ne aggódjon!

-          Tina hallasz? – szól oda a női hang.

     Ezt egyből felismertem. Ő Amber volt. A drága Amber az én barátnőm.

-          Amb. – nyögöm ki erőtlenül, számat alig mozgatva.

-          Igen én vagyok az. – látom legördülni könnyeit piros arcán és mosolyogni. – Minden rendben lesz.

     Ekkor ötlött a fejembe, hogy mi is történt. Motor balesetem volt, Thomas miatt. De vele mi lehet? vajon túlélte? Istenem az egyetlen testvérem és talán túl sem élte.

     Hírtelen akartam magam fellökni, hogy megkeressem, de az erő elhagyott nem bírtam magam megtartani és a fájdalom ordított az egész testemből ezért felordítottam.

-          Áááááu – visszarogytam.

-          Hova készülsz? Pihenned kell! – mondja lágy de határozott módon Trent de még mindig nem engedte el a kezemet.

-          Hol.. hol van Thomas? Túlélte? – tudakolom Trentre nézve.

-          Igen Ő túl! De te meghaltál! Kis híján mullt, hogy ne nyírjam ki a rohadékot!

     Megértettem dühösségét, de ő a bátyám, nem bánthatta. Megszorítottam  a kezét, mire ő viszonozta és szemébe néztem.

-          Hol van akkor?

-          A folyosón. Nem engedem a közeledbe még egyszer. – rázza  a fejét.

-          Trent, Ő a testvére. Baleset volt. – szól rá Amb.

-          Látni akarom.

     Nem sokkal később Trent és Amber nagy nehezen magunkra hagytak és megbeszélhettük a dolgokat. Habár beszélni még nem nagyon volt erőm, se sokéig nyitva tartani a szemem de főképpen ő beszélt, arról, hogy mennyire idióta és sajnálja, és ha nem ébredek fel, akkor nem tudja mi történt volna de valószínű Trent megöli.

     3 hét telt el. Trent minden nap meglátogatott, és próbálta feldobni a kedvemet, és átsegíteni a gyógyszeres napjaimon, még ha elég fáradt is voltam. Amber és Thomas ritkábban jártak be, de minden héten 2-3x bejöttek. Viszont ha jöttek, akkor mindig együtt voltak. Nem tudom, talán alakul közöttük valami? Fogalmam sincs.

     Én viszont egyre nehezebben viseltem a gyógyszereket és a fájdalomcsillapítók múlását. Többször volt kötözés az oldalamon, de sohasem engedték, hogy lássam, mindig eltakartak egy paravánnal, vajon miért?

     Két napja volt varrat szedésem, és ma kellene jönnie, levenni a kötést az asszisztensnek. Még mindig nehezen tartom meg magamat, de nagy nehezen felültem, és gondoltam megkönnyítem a nővérke munkáját és leveszem magamnak, úgy is érdekel, mi a helyzet vele.

     Lassan húzom le magamról a kötést. A testemen lassacskán jelennek meg a hegek tucatjai  és rondábbnál rondábbak. Nem akartam elhinni. A szekrénybe kapaszkodva elbotorkáltam a tükörig, majd előtte levettem a maradékkötést.

     A testemet 20 cm-es hegtől kezdte az 1 cm-esig minden fedte. Több tucattal volt tele a mellemtől a csőmig. a fél oldala a hasamnak és a hátam. Az arcomat sem láttam tükörben sosem, de rosszabb volt, mint hittem. Ott is jobb oldalon egy- két heg és sebek.  A nyakamon szintén. A szemem könnybe lábadt. Eltorzult a testem, undorító lettem. Nem bírtam már tartani a lábammal magamat a földre rogytam és ordítva kaptam ma bordáimhoz a kezemet. A becsapódástól kapott rezdülésbe belefájdult.

-          Mi történt?! Mi a baj? Tina! – ordít Trent és már nyúlna értem, hogy segítsen, de nem-nem akartam, hogy így lásson.

-          Menj innen! Hagy békén! – zokogva ordítom és lököm el a kezét. De fittyet hányt rá és lábamnál átkarolt és az ölében tett az ágyba.

     Zokogtam, és csak zokogtam. Amikor letett szeme elidőzött a hegeimen, a szája tátva maradt, de próbálta leplezni és eltűrt atlétámat lehúzta a hasamra.

-          Figyelj! Hozzá fogsz szokni, hidd el. Csak, el  kell múlni a fájdalomnak oké!? – szorít magához és a fejemet erősen húzza mellkasához.

     Közelsége nagyon megnyugtatott, még is el akartam szakadni tőle.

-          Undorító vagyok Trent! Te is láttad! – kapom a kezem a szám elé.

-          Gyönyörű vagy Tina! De ne ezen aggódj! Örülj, hogy életben vagy, nem veszíthettelek el téged is! – szemébe nézek és eltávolodom mellkasától. Ajkai lágynak és rózsaszínnek. Tekintetem újra szemére majd ajkára vándorolt. Mit sem törődve bordáim fájdalmaival, elnyújtózkodtam és megcsókoltam ajkát. Mindössze egy másodpercig habozott, de viszonozta csókomat. Nem tudom mi ütött belém. Nem akartam vele lenni, mert nem volt helyes. De nem érdekel, a múltam a múltam, talán Ő más lesz, és ha ő a jövőm, akkor hagynom kell. Át akart karolni, de ekkor erős fájdalom hasított az oldalamba és ajkába haraptam.

-          Ne haragudj. Jól vagy? – kémlel aggódó  tekintettel.

     Nem válaszoltam csak mosolyogtam és visszadőltem a mellkasára, és letöröltem könnyeimet. Megnyugodtam, és kezdtem elfogadni, hogy talán őt nem zavarja az ami velem történt.

-          Halihóóó. – ugrál be Amber, közben lóbálja göndör barna fürtjeit. Mögötte közvetlenül Thomas, akinek a keze még mindig gipszben van.

      Odakapom a fejemet. Örülök, hogy látom őket, az ő mosolyuk nekem is nagy örömet hozott. De amikor meglátják könnyes piros tekintetem kissé aggódnak.

-          Történt valami? – adnak egy-egy puszit az arcomra.

-          Csak meglátta a hegeit, de már jól van. Minden rendben. – válaszolja helyettem.

-          Miss Lawis?! – szól be a doktorúr.

-          Igen? – felelem.

-          A nővér leveszi a kötését, és hazamehet. Minden rendben van Önnel. Kérem vigyázzon magára, és a zárójelentésében benne lesz minden. A soha viszont nem látásra. – nyújtja felém a kezét, ami szívesen el is fogadok, de mielőtt még kiment volna az ajtón, megköszöntem a szolgáltatásaikat.

     A zárójelentést megkaptam. A nővér ugyan nem örült, hogy megszabadítottam magam a kötéseimtől, de nem rótt meg érte. Most pedig a lift felé tartunk, hogy hazamehessek végre. Trent karja végig körém van fonódva, persze a bal oldalamon tart és amikor nagyon elfáradok, Ő készséggel megáll és pihenünk. Amber csak mosolyogva kémlel, és hozza az egyik bőröndömet. A másikat Thomas hozza, és ezzel segítenek nekünk. A lift hirtelen megállása még fájdalmat okoz, de egy ajak összeszorítással elintézem.  Az autóhoz érünk, a srácok bedobják a cuccaimat, Addig Amberre bíznak, majd lassan besegítenek, az anyós ülésre.

-          Nem tudtam, hogy van kocsid. – jegyzem meg a volán mögött ülő Trentnek.  

-          Jason kocsija. Mindent nekem adott, a Dzsekivel együtt. – ekkor már tudtam hogy mi a helyzet, a legjobb haverja az, aki meghalt. A visszapillantóban láttam Amber komor arcát. Nem akartam rákérdezni, de tudtam mi a helyzet.

      Az úton Trent nagyon óvatosan vezetett, és kikerült, minden úton keletkező hibát, és a fékezésnél is óvatos volt. Néha túlságosan is. Odafele nem nagyon szóltunk egymáshoz, de a kezem néha a kéziféken lévő kezére vándorolt. Amikor megállt a kocsi láttam, hogy nem a kollégiumba visznek, hanem a Hauser házhoz.

-          Miért ide hoztál?

-          Mit gondoltál, hogy a koleszban leszel? Hiszen egyedül nem vagy képes még semmire sem, és nem lehetsz azon a helyen, az én legjobb barátnőm nem. – szólal meg Amber.

      Hát igen ők az én új barátaim. Itt a bátyám és Trent és Amber. Nincs másra szükségem.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.